Az Orvosok Szakszervezete (LOZ) által vezetett, és a hazai egészségügyet alapjaiban megrengető, végül szinte már a zsarolásig fokozott akcióban a tiltakozók majdnem minden célja teljesült, még ha nem is az általuk elvárt mértékben. A szakszervezetiek bizonyára elégedettek az eredménnyel, na igen, a műtét sikerült, csak nehogy a beteg (az egészségügyi ellátórendszer) ebbe belehaljon.
Tény és való, hogy az orvosok sokszor emberfeletti munkája nincs megfizetve, hisz kb. havi bruttó 660 euró (hozzá kell tegyem személyi pótlék, szolgálatok nélkül) egy 25 éves gyakorlattal rendelkező orvos számára nem adekvát. De ugyanezt elmondhatja magáról több más társadalmi csoport is, és mégsem nyúl ilyen végletes módszerekhez. Az Orvosok Szakszervezetének módszerei több szempontból is elfogadhatatlanok, és ordít belőlük a képmutatás. Először is csak az orvostársadalom kis részét, mintegy tizedét képviselték a felmondással tiltakozó, ill. amellett kitartó, a LOZ által szervezett orvosok. Magatartásukkal azonban (főleg azzal, hogy nem elégedtek meg a felkínált 300 eurós fizetésemeléssel) a közvélemény szemében a kollégáikat, a fennmaradó 90 százalékot is lejáratták.
A közvélemény és a politikai elit jó része nem orvos-ellenes, szívesen javítana az egészségügyi béreken, csak egyszerűen belátja, hogy a válság kellős közepén jelentős béremelésre nincs pénz. Ez az, amit a tiltakozásukban végsőkig elmenő orvosok képtelenek voltak észrevenni.
Egyre szembetűnőbb, hogy a szlovákiai szakszervezetek valahogy mindig a jobboldali kormányok idején sztrájkolnak, Fico alatt soha. A LOZ utoljára 2006-ban támadta keményen a kormányt – akkor még Mikuláš Dzurinda második kormányát (akkor „csak” 25%-os béremelést és – mi mást – az állami kórházak részvénytársaságokká alakításának leállítását követelve). 2010-ig csend volt, majd a Radičová-kormány megalakulása után újra aktivizálták magukat. A Fico-kormány idején Kollár nem követelt fizetésemelést, azt nyilatkozta: „Nem tűnt helyesnek számunkra a válságra való tekintettel. Szolidárisak akartunk lenni a társadalommal”. Nekem úgy tűnik, hogy Ficóék zsinóron rángatják a szakszervezeteket, amelyek aktuális politikai érdekeit képviselik, miközben a dolgozók (adott esetben az orvosok) érdekeivel takaróznak. Arról nem is beszélve, hogy egy szakszervezeti vezetőnek függetlennek kéne lennie, semmi keresnivalója a politikában (Kollár korábban a jelenleg a Smert támogató HZD színeiben indult a választásokon).
A legnagyobb kárt a tiltakozók kétségtelenül az állami kórházak részvénytársasággá való átalakításának megtorpedózásával okozták. Az állami kórházak Szlovákiában időről időre hatalmas adósságokat halmoznak fel (a magánkézben lévők, illetve az állami tulajdonú, de részvénytársasági formában működők viszont nem). Megtehetik ezt, hisz nem indíthatnak ellenük felszámolási eljárást, tartozásaikat rendre az állam szokta rendezni. Az utóbbi 10 évben az állam több mint 1,1 milliárd eurót költött a kórházak adósságállományának rendezésére, ennek nagy többségét a még mindig adósságot termelő állami kolosszusok kaptát. Csak Radičová kormányától 310 millió eurót.
Azonban a Kollár által vezetett szakszervezet sikerrel megakadályozta az átalakulást. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért tiltakozik a LOZ kézzel-lábbal a jobb hatékonysággal működő részvénytársasági forma ellen, melyben mellesleg továbbra is az állam maradna a tulajdonos. Csak két lehetőség van: vagy olyan ostobák, hogy nem értik az átalakítás célját, vagy nagyon is érdekeltek az átláthatatlan viszonyok és a rossz hatékonyság fenntartásában, akár azért, mert ebből egyes képviselőiknek vagy az őket irányítóknak személyes haszna származhat (lásd: a Smer idején nem sztrájkoltak). Ha én elégedetlen orvos lennék, és nagyobb fizetésre vágynék, akkor feltehetően mindegy lenne számomra, állami, részvénytársasági vagy magántulajdonú intézményben dolgozok-e, csak a munkámat fizessék meg.
