Természeti örökségünkre Szlovákia lakosságának 75 százaléka büszke, derül ki a környezetvédelmi minisztérium legújabb felméréséből. Ez az emberek büszkeségének legerősebb tényezője. Az ország területének felét borító erdők jelentősége az egészséges és minőségi élet szempontjából pótolhatatlan és megfizethetetle

Ezért is töltött el örömmel az a tény, hogy a környezetvédelmi tárcán kívül más közéleti személyiség is szívén viseli a szlovák erők sorsát. Annak híre, hogy Szlovákiában van egy-egy helyszín, amelyet az UNESCO felvett a védett területek közé, csak elvétve kerül be a médiába. A Kárpáti Ősbükkös már 10 éve a világ természeti világörökségének részét képezi. Kivételessége abban rejlik, hogy a térséget évezredekig borító, természetes „őserdőszigetek“ láncolata alkotja. Pár héttel ezelőtt ellátogattam a Polonyinákba, ahol saját szememmel láttam, hogy valóban ritkaságszámba menő őserdőről van szó. Százéves jegenyék, bükkfák, juharfák fordulnak itt elő, és nagy mennyiségű elhalt fa, melyek gombák ezreinek szolgálnak táptalajul, és ritka állatfajoknak nyújtanak menedéket. A gond, melyre a külügyminiszter úr a napokban rámutatott, azzal van, hogy 2007-ben Szlovákia olyan lépésekre kötelezte magát, melyeket hosszútávon nem teljesít. Ezt a helyzetet a terület kijelölésénél elkövetett pontatlanságok, a földtulajdonosok és –használók közötti nem létező megállapodás, valamint a természetvédelmi és erdőgazdálkodási jogi előírások közötti összhanghiány idézte elő Az eredmény pedig az, hogy nem biztosított a megfelelő védelem az őserdő egész területén.

Ezért idén májusban nemzetközi konferenciát tartottunk Bártfán, amellyel az ősbükkösre irányult a figyelem, egyben vitát is gerjesztett olyan fontos témákban, mint a fakitermelés, a vadászat vagy a telektulajdonosokat illetve területhasználókat érintő kompenzáció vagy az alternatív programok kérdése. Ősszel további három szakmai workshopot is ennek a problémának szentelünk. Ugyanakkor örülök annak, hogy a bártfai konferenciát követően az UNESCO szakértői Közép- és Kelet-Európában éppen Szlovákiát választották a fenntartható turizmusra irányuló program megvalósításának helyszínéül a Kárpátokban. Ezzel lehetőséget és esélyt kaptunk bebizonyítani, hogy a németekhez, angolokhoz vagy a svédekhez hasonlóan erre mi is képesek vagyunk.  Kipróbálhatjuk, hogyan lehet a telektulajdonosok természetvédelemnek köszönhető bevételkiesését természetbarát, ugyanakkor jövedelmező tevékenységekkel kompenzálni.

A külügyminiszter úrnak igaza van abban, hogy egyedül semmit nem tehet. És ugyanezt mondhatom én is. Mert ez a probléma nemcsak a Polonyinákat és nemcsak a környezetvédelmi tárcát érinti. Nemrégiben jeleztem, hogy elkészítjük és benyújtjuk a fáról szóló nemzeti megállapodást, mely megoldást kínál majd a legmagasabb szintű védelmet élvező erdők állapotára, és választ ad az erdőgazdálkodással és a természetvédelem gazdasági következményeivel összefüggő kérdésekre is.

Ahhoz, hogy felelősségteljesen, stratégiailag és körültekintően tudjunk viszonyulni az erdőkhöz és a természethez, konszenzusra kell jutnunk a kormányban. A környezetvédelmi tárcán kívül a földművelésügyben, a gazdasági és közlekedési tárcában és egy sor, a régiófejlesztésért felelős állami intézményben.

Ma már nem az a kérdés, meg kell-e tenni, hanem az, „hogyan?“. Egy olyan integrált cselekvési tervet kell kidolgoznunk, amely választ ad erre a kérdésre. A legmagasabb szintű védelmet élvező terület határainak pontos meghatározásától, a fokozottan védett erdőkben zajló erdőgazdálkodás módján keresztül a fenntartható turizmus kritériumainak a rögzítéséig, az ezekből adódó, telektulajdonosokat érintő előnyökig illetve az érintettekkel folytatott konstruktív kommunikációig.

Nemcsak azért, hogy „ne maradjunk szégyenben”, hanem azért is, mert a természet a nemzeti örökség felbecsülhetetlen jelentőségű és értékű részét képezi. Védelme nemcsak a környezetvédők, hanem mindannyiunk számára fontos kell, hogy legyen.

Ezért bízom benne, hogy határozottan vágunk bele a feladat megoldásába, amiből minden érintett ágazat konkrét tettekkel veszi majd ki a részét.

Szerző: Solymos László  2017.07.20. 14:04 komment

Meggyőződésem, hogy a környezetvédelem terén nyújtott minden teljesítmény tiszteletet érdemel és évente egyszer nyilvános elismerést is. Ahogy azt már Szlovákiában megszokhattuk, a díjazottak névsora nem felelhet meg mindenkinek. Akadnak emberek, akik azonnal támadást indítanak az elismertek ellen. Így tesz az egyik álaktivista is a blogbejegyzésében. Csak azért, mert nem ők találták ki, vagy nincsenek a díjazottak között sem ők, sem a barátaik. Nem tartozom azok közé, akik mindent, amit az elődjük csinált, rossznak tartanak és eltörölnek. Csak annak vetek véget, amit kevésbé szerencsésnek vagy sikeresnek tarto

A környezetvédelmi miniszter díját nem törlöm el, sőt, ellenkezőleg. És erre nyomós okom van. Engedjenek meg pár adatot egy friss felmérésből: az emberek 41 %-a azt gondolja, hogy a környezetvédelemhez való aktív hozzáállást Szlovákiában nem ismeri el a társadalom. A megkérdezettek 29 %-ának az az érzése, hogy az ilyen magatartást inkább nevetségesnek tartják. A lakosság közel fele pedig meg van győződve arról, hogy a környezetvédelem csak az emberek szűk csoportját érintő kérdés.

Ha ezek a számok nem lennének elég riasztók, akkor is azt gondolnám, hogy a környezetvédelmet, mint olyat, intenzívebben kell sulykolni az emberekbe – a médián, a szociális hálókon és igen, a környezetvédelmi miniszter díján keresztül is. Éppen ezért tavaly szeptember óta azon dolgozunk a munkatársaimmal, hogy a széles nyilvánosság számára is attraktívvá tegyük az elismerést. Ha minden jól megy, és nem kell az örökké elégedetlenkedők  támadásaival foglalkozni, a következő évben már új feltételek alapján ítéljük oda a díjakat.

Bízom benne, hogy az új módszer megfelel majd a kormányzaton kívüli szervezeteknek és az aktivistáknak is. Próbáljunk 21. századi párbeszédet folytatni. A „jó aktivisták vs. rossz állami hivatalnokok” már elavult, múlt századi frázis. Ma már rosszul hangzik, és ami fontosabb, nem járul hozzá a környezet javításához. Ebben a tekintetben érthetetlen és ártalmas. Legalábbis az én szemszögemből biztosan.

Szerző: Solymos László  2017.06.08. 14:57 komment

Donald Trump kihátrált. Ugyan nem a hivatalából, hanem a következetes környezetvédelemből. Kemény megállapítás ez, de sajnos igaz. A párizsi klímaegyezmény volt a nemzetközi közösség reménye az éghajlatváltozás elleni küzdelembe

Donald Trump tavalyi választási kampányának jelszava, a ma már mindenki által ismert „MAKE AMERICA GREAT AGAIN“ volt, vagyis „Tegyük ismét naggyá Amerikát“. A nyugati világ szemével nézve a kampány rendhagyó, néha agresszív volt. Környezetvédelmi miniszterként engem leginkább az ökológiát és az éghajlatváltozás elleni küzdelmet érintő kijelentései érdekeltek. Amit hallottam, nem töltött el pozitív várakozással, hiszen azt hangoztatta, megszünteti azokat az intézkedéseket, melyek környezeti okokra hivatkozva korlátozzák néhány légszennyező nagyvállalat tevékenységét.

A negatív várakozások viszont beigazolódtak akkor, amikor az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal élére Scott Pruitt került. Egy olyan ember, aki szembe megy azzal az általánosan elfogadott tudományos nézettel, hogy a szén-dioxid-kibocsátás meghatározó tényezője a globális klímaváltozásnak. Sőt, azt az elméletet hirdeti, hogy a korlátozások ártanak az amerikai vállalatoknak és a gazdaságnak, melyben jelentős szerep jut a kőolaj- és földgázkitermelőknek. Ezért csak idő kérdése volt, hogy az USA mikor akar majd elállni a Párizsban megköttetett megállapodástól, mely az üvegházhatású gázokért felelős fosszilis energiahordozók kivezetésével számol. Hiszen ezek okozzák a gyakori szárazsággal vagy épp pusztító áradásokkal járó időjárás-változást.

Személy szerint nagyon sajnálom, hogy Trump és adminisztratívája elutasította az egyezményt. Csalódott vagyok, hogy szembe megy azokkal az érvekkel, melyekkel a Nemzeti Óceáni és Meteorológiai Szolgálat és a NASA is azonosul. Egyetértek António Guterres ENSZ- főtitkárral abban, hogy az éghajlatváltozás tagadhatatlan és megállíthatatlan, a klímaváltozásra adható válaszlehetőségeknek pedig nincs alternatívája. Ha nem a környezetbarát megoldásra fogadunk, sötét jövő előtt állunk.

Felvetődik a kérdés, hogyan tovább, miután az Egyesült Államok kihátrál a párizsi megállapodásból. Magam is azt kérdezem, hogyan reagálnak majd a többiek. Ebben a bizonytalan időszakban némi reményt ad az európai államok hozzáállása, miszerint igyekezni fognak eleget tenni az egyezségbe foglalt vállalásoknak. Főleg azok után, ahogy Kína áll a kérdéshez. Csak megerősíteni tudom, hogy Peking és Brüsszel tárgyalása nem volt egyszerű, de az eredmény annál örvendetesebb. És ebben, a vezetésemmel, Szlovákia is jelentős szerepet játszott.

Az ökológia kérdésében az európai államok egységes fellépésére van szükség. És ha már Trump önző módon úgy döntött, naggyá teszi Amerikáját, tegyük mi is naggyá, és ezúttal zöldebbé is, Európát. A Trump lépése felett érzett csalódottságunk ne szegje kedvünket, hanem ellenkezőleg, erősítsen meg. Az EU a megállapodás céljainak teljesítésében kulcsszereplő, amely az USA kilépése ellenére, Kínával és Indiával közösen, képes vezetni a kötelezettségvállalások teljesítésének folyamatát és megkezdeni az éghajlatváltozás elleni valódi küzdelmet.

Szerző: Solymos László  2017.06.02. 12:54 komment

Tegnap megnéztem az Ifjú Szivek táncszínház Finetuning (Finom hangolás) című előadását. Fantasztikus volt.  Ugyanúgy, ahogy minden, amit az elmúlt években (sőt évtizedekben) látni lehetett tőlük.  A Hontalanítás, a Pozsonyi táncok, a Felföldi levelek a Kakukktojas és folytathatnám. De a Finetuning mindent felülmúlt. Nem csoda, hogy a híres Avignoni fesztiválon az egyik legsikeresebb előadás volt. A szakma külföldi nagyjai és a média halomra dicsérte – és megérdemelten. Köszönöm, hogy láthattam.

Szlovákiai magyarként (és volt szőtteses és ifjú szivesként is) mindig büszke vagyok arra, ha közülünk bárki, legyen az egyén vagy csapat, sikeres. Nem csak itthon, de külföldön is. Ami elszomorít, hogy ezek a táncosok, zenészek, énekesek, művészek csak úgy tudják képviselni közösségünket, hogy a szó szoros értelmében járják a szponzorokat és pénzt kérnek azért, hogy egyáltalán létezhessenek. Már több évtizede, komoly nemzetközi és hazai sikerrel a hátuk mögött.

Ezek a fiatalok még több száz pár csizmát ronggyá táncolhatnak, teljesíthetnek, képviselhetnek, művelhetnek, akkor sem kapnak egy fillérnyi támogatást sem Budapestről. Kivételt képez a két tagból álló Libertate ismeretlen polgári társulás, amely csak tervekkel rendelkezik és nem eredményekkel, de ez elég volt ahhoz, hogy a magyar állam több mint 700 ezer eurós támogatással jutalmazza őket. De lehet, hogy az is elég, ha egy olyan társulásról van szó, amely az MKP csúcsvezetéséhez közeli. Teljesen véletlenül és politikamentesen. Akiknek elég azt mondani, hogy „pályáztunk” és „majd dolgozni fogunk“.  Mert valaki, egy kis csapat, mint Potápi Árpád és pár szlovákiai kollégája eldönti, hogy ki a jó magyar itt Szlovákiában és ki a rossz. Ki érdemli meg a támogatást és ki nem. Ők egy pályázatra kaphatnak akkora összeget, amely nagyobb, mint az Ifjú Szivek éves költségvetése. A Sziveknek évi 460 ezer euróból kell megélni. De meg kell említenem a Komáromi Jókai Színházat is, amelynek 900 ezer euró, vagy a kassai Thalia Színházat, melynek 500 ezer euró az éves költségvetése.

A Finentuning című előadás is megerősített abban, hogy törvénnyel biztosítsuk a szlovákiai magyar, és más kisebbségek kultúrájának támogatását. A Kisebbségi Kulturális Alapnak létre kell jönnie. Minél hamarabb.  És ezt a Híd még ebben az évben el fogja érni. Azért, hogy az itteni kisebbségi kultúrára szánt pénz az itteni kisebbségi kultúrára menjen.

Ha az Anyaország valakit támogatni akar, akkor tegye. Erre joga van. De mondja meg, hogy kit és miért. Hogy miért a Libertate, és nem az Ifjú Szivek, vagy más lelkes és odaadó táncos, színész, énekes, népművelő. Ezek az emberek magyarok anélkül is, hogy valaki fizetne érte nekik. Mert szeretik a szlovákiai magyar kultúrát. Ezért csinálják. De az biztos, hogy a Budapestről érkező forint milliók nem mindig őket szolgálják.

 

 

Szerző: Solymos László  2017.02.15. 12:34 komment

A párizsi megállapodás ratifikációja jó ütemben halad. Az Európai Unió kezdeményezésének és a mi elnökségünknek is köszönhetően már 2016 novemberétől érvénybe lép. Ez óriási sikert és nagy áttörést jelent, amit a múlt heti ruandai tárgyalásaim is igazoltak.  A megállapodásban részes 197 állam képviselői vállalták, hogy fokozatosan csökkenteni fogják a fluor tartalmú üvegházhatású gázok kibocsátását. A megállapodásra egy 7 éves tárgyalássorozat után került sor. Ezek a tárgyalások is megerősítettek abban, hogy a világ nagyon komolyan gondolja a károsanyag-kibocsátás csökkentését.  Az államok és a politikai vezetők többsége tudatosítja, hogy a 21. században a környezetvédelem immár szükségszerűség és óriási kihívás mindannyiunk számára.

Most nehezebb időszak következik minden ország életében, amely vállalta, hogy csökkenti károsanyag-kibocsátását. A kormányoknak el kell kezdeniük teljesíteni a megállapodást. Ez annyit jelent, hogy politikájukat – elsősorban ami az ipari ágazatokat illeti – alá kell rendelniük ennek a kötelezettségnek. Ennek érdekében is hoztuk létre Szlovákiában a Környezetpolitikai Intézetet, amelynek elsőrendű célja az alacsony szén-dioxid-kibocsátási stratégia és egy új, modern környezetvédelmi stratégia megalkotása. Az intézet küldetése, hogy alapos elemzéseket és prognózisokat készítsen, amelyek alapján megtervezhetjük a megfelelő lépéseket a környezetvédelem és a klímaváltozás területén Szlovákiában. Már ma is létezik nálunk a gépjárművek regisztrációs adója, amely előnyben részesíti az ultraalacsony kibocsátású járműveket. A Környezetvédelmi Alapon keresztül már most is támogatást kapnak az épületek energiatakarékossá tételét célzó beruházások.

​Úgy gondolom, hogy a párizsi megállapodás teljesítésének minden feltétele adott. Sőt, arra is képesek vagyunk, hogy teljesítsük e megállapodás legmagasabb célkitűzését, azaz elérjük az ún. „karbonsemlegességet“. Ez annyit jelent, hogy csak annyi káros anyagot fogunk kibocsátani, amennyit a környezetünk képes megkötni. 

Nagy kihívás ez számunkra, de meggyőződésem, hogy nem lehetetlen. Egyetlen dolog kell hozzá: az, hogy ebben az országban mindenki – politikus, vállalkozó, munkaadó, munkavállaló, állampolgár – tudatosítsa, hogy a környezetünk védelme mindannyiunk létérdeke. Amikor döntést hozunk, amikor megtervezzük a következő lépést – legyen az politikai, üzleti vagy fogyasztói jellegű – mindig gondoljunk arra, hogyan hatunk azzal a környezetünkre. A tiszta levegő, a bennünket körülvevő természet, az egészséges környezet olyan érték, amelyet a lehető legjobb állapotban kell hagynunk a gyermekeinkre és unokáinkra! Ideje hát, hogy elkezdjünk ezen dolgozni.

 

Szerző: Solymos László  2016.10.17. 14:54 komment

süti beállítások módosítása