Tegnap látott napvilágot a hír, hogy döntés születetett a Szlovák Kormány Kisebbségi Tanácsában, hogy ezentúl minden kisebbség csak egyetlen szavazattal fog rendelkezni. Ezt a döntést a tanácsban a magyar, ruszin és roma képviselők nem támogatták, de a tanács többi képviselője, beleértve a kormányhivatal képviselőit is, igen.

Ez a döntés egy újabb olyan intézkedés, amellyel a kormány és személy szerint a kormányhivatal vezetője Igor Federič, valamint kisebbségi „helytartója“, Mária Jedlíčková, a kisebbségekért felelős kormánybiztosi hivatal megbízott vezetője, megkurtítja a kisebbségek jogait. A döntés mindhárom nagy létszámú kisebbséget negatívan érinti, de a leghátrányosabban a félmilliós szlovákiai magyarságot. Az intézkedés következtében ugyanakkora lesz a súlya a pár ezres szerb kisebbségnek a kormány kisebbségi tanácsadó testületében, mint az őshonos, félmilliós magyarságnak, ami nem más, mint egyértelmű és nyílt diszkrimináció. 


Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Fico-kormány hadjáratot indított a kisebbségek ellen. Sokkal körültekintőbben jár el, mint az előző Fico-kormány. A kommunikáció és a szavak szintjén hirdeti a status quo betartását, ám a valóságban olyan intézkedéseket vezet be, amelyekkel már réges rég felrúgott minden status quo-t. A sort kezdhetnénk a kisebbségi miniszterelnök-helyettesi poszt megszüntetésével, majd A. Nagy László távozása után a kisebbségi kormánybiztosi poszt kiüresítésével, be nem töltésével, a hivatal munkájának ellehetetlenítésével, folytathatnánk a vasúti kétnyelvűség biztosításának megtagadásával, a peredi népszavazás figyelmen kívül hagyásával, az Ifjú Szívek igazgatójának leváltásával, az intézmény munkájának megnehezítésével, egy hamis, a valósággal még köszönő viszonyban sem lévő kisebbségi jelentés elfogadásával, a nemzetiségi kisiskolák megszüntetésére irányuló igyekezetével, a kisebbségi kulturális pályázatok lelassításával és még hosszan folytathatnánk a sort. A kormány ezzel felrúgja nemcsak a kisebbségeknek tett nyílt ígéretét a kormányzás átvételekor megörökölt helyzet fenntartására, annak a demokratikus alapjognak a biztosítására, hogy minden kisebbség a számarányának megfelelően képviseltethesse magát a kormány tanácsadó szervében és dönthessen az őt érintő kérdésekről. A 2014-es évre elfogadott anyagban azonban nem tesz említést a nagyobb számú kisebbségek képviseletének megkurtításáról.


A Híd párt nevében ezért tiltakozásunkat fejezzük ki, felszólítjuk Igor Federičet, hogy azonnali hatállyal függessze fel a kisebbségi kormánybiztosi hivatal megbízott vezetőjét, Mária Jedlíčkovát. Egyben felszólítjuk a szlovák kormányt és Robert Fico miniszterelnököt, hogy biztosítsa a nemzeti kisebbségek törvény által garantált jogainak érvényesíthetőségét, és haladéktalanul fejezze be a kisebbségek jogainak megkurtítására irányuló intézkedéseket.

Szerző: Solymos László  2013.11.13. 10:41 komment

süti beállítások módosítása