A második Fico-kormány egy hosszú, de semmitmondó programmal kezdett hozzá négyéves mandátumának kitöltéséhez. A kormányprogramnak 65 oldala van, mégis nagyon kevés reális tartalom került bele. Többnyire szép célokkal találkozunk, de hiányoznak a konkrét kötelezettségvállalások, ha véletlenül mégis találunk ilyet, akkor nincs melléje rendelve az eléréshez szükséges eszköz, miközben alig találni mérhető indikátorokat (adatok, határidők). A program annyira általánosra sikerült, hogy szinte bármilyen politikára rá lehet majd fogni, hogy az a kormányprogramot teljesíti. Ezért a szerzők már most biztosak lehetnek abban, hogy négy év múlva ünnepélyesen kijelenthetik: a programot jórészt teljesítettük. Ez független attól, hogy milyen politikát fognak folytatni.
A mérhető célok úgy hiányoznak a programból, mint annak idején Slota a parlamenti padsorokból. Hogyan lehet például ellenőrizni, hogy teljesül-e a mindjárt az első oldalon található 10 fő prioritásból a következő kettő: a kormány feladata lesz „a gazdasági növekedés és árstabilitás támogatása” vagy a „Szlovákia szociális, environmentális és tudományos-technológiai fejlődése hosszú távú tendenciáinak megalapítása az életminőség javításáért”. A program rettentően tudományosnak tetteti magát, de a sok frázispuffogtatás között rengeteg értelmetlen dologgal, hülyeséggel, nem létező szakkifejezéssel találkozunk. A Smer a „konzisztens termelésre” akarja orientálni a gazdaságot (28), harcol majd az „energetikai szegénység” ellen (21), és a kormány megnöveli majd „az oktatással kapcsolatos szolgáltatások arányát” is (27) – csak azt nem tudjuk meg, hogy mi az, amin belül nőne ez az arány. De ez még csak az aranyköpések kezdete. A kormány ugyanis több helyen emberfeletti képességekkel rendelkező szuperhősnek képzeli magát. Azt hiszi olyan dolgokra is képes, amit Terminátor, Rambó, Bruce Willis és Chuck Norris együtt sem tudna megcselekedni a legelképesztőbb hollywoodi akció forgatókönyvekben sem. A Fico-kormány például azt képzeli magáról, hogy „minden előfeltétele megvan a jelenlegi turbulens külső környezet leküzdésére” (3), képes „eliminálni a negatív külső és belső jelenségeket és folyamatokat” (30) és garantálni tudja a szociális, gazdasági és ökológiai stabilitást (3). A polgároknak biztonságot nyújtó kormány így csuklóból elintézi a világgazdasági válság következményeit, csak valahogy ezt a csodálatos képességet Fico első regnálása idején sikeresen eltitkolta.
A kormányprogram egyes részeiben nem sikerült kellően elnyomni a jól bevált régi szokásokat. A kormány a tervező szerepében tetszeleg, aki mindenkinél jobban tud mindent, és így „szervező” funkciót lát el a gazdaságban (17), megakadályozza az „árak nemkívánatos fejlődését” (16), csökkenti a szlovákiai ipar függőségét a globális gazdaság ingadozásaitól (20) és olyan szintre emeli a lakásépítést, hogy elérhetőbb legyen a lakosság számára a megfelelő lakhatás (21). Sok sikert a szebb jövőbe való meneteléshez, de a történelmi tapasztalat arra tanít minket, hogy szkeptikusabban és óvatosabban viszonyuljunk az államhatalom képességeihez és lehetőségeihez.
Az építő lelkesedéssel meg is érkeztünk a kormányprogram legnagyobb rizikóihoz. A nagy tervekhez ugye nagy pénzek kellenek, s pénzből bizony hiány van, még a meglévő kiadásokra sem futja. A tizennegyedik oldalon megtudjuk, hogy „a középtávú konszolidáció érdekében elengedhetetlen a közszféra bevételeinek növelése a GDP arányában”. Más szavakkal a Smer fel fogja emelni a meglévő adókat és újakat fog bevezetni, csak ezt így egy az egyben nem lehetett beírni a programba, el kellett rejteni a tudományos-technikai kifejezések ködében. Amit azonban biztosan nem tudnak elérni, az a konszolidáció kizárólag azokkal az adókkal, amelyeket eddig emlegettek. Az ezekből beszedett többletbevétel egyszerűen nem lesz elég, a programban meg nem találunk semmilyen nagyobb kiadáscsökkentést. És mindeközben még az is fenyeget, hogy visszatérünk „az autópályák építéséhez a jól bevált PPP projektek formájában” (24). Igen, az első Fico-kormány idején láthattuk, hogy a PPP projektek pokolian drágának bizonyultak, a pártközeli oligarchák megjutalmazására és kreatív könyveléssel az államadósság egy részének elrejtésére használták őket, és még egy bónusz a végére: nem teszik lehetővé az EU-s alapokból származó vissza nem térítendő támogatások felhasználását.
A kormányprogramnak vannak támogatható részei is. Például az államháztartási hiány csökkentése a GDP 3 százalékának megfelelő szint alá 2013-ra (talán az egyetlen mérhető vállalás a gazdaságpolitikában), az adóigazgatási reform folytatása (UNITAS program az adók, járulékok és vámok egységes beszedésére), a Nemzeti Vagyonalap megszüntetése vagy az építkezések megkönnyítése és az illegális építkezések szigorúbb büntetése. De ide sorolható az is, hogy a kormány megvizsgálja az államünnepek és szabadnapok átlagosnál magasabb számát. A Smer programjáról viszont sokat elárul az is, hogy a 65 oldalon talán ez az egyetlen dolog, ami népszerűtlen lehet.
A program olvasása közben az ember úgy érzi, mintha a szerzők azt gondolták volna, hogy az igazi konkrét célok üres frázisokkal is helyettesíthetőek, és valós stratégia helyett elég folyton a stratégiai szót ismételgetni. A „biztonság kormánya” nagy bizonytalanságban hagyott minket Szlovákia jövőjével kapcsolatban. Olyan általános programot írtak, hogy ennek alapján szinte mindent csinálhatnak, de semmit sem lehet ellenőrizni. Alighanem ez volt a fő cél is, szabad kezet adni a kormánynak minden területen.
