Meggyőződésem, hogy a környezetvédelem terén nyújtott minden teljesítmény tiszteletet érdemel és évente egyszer nyilvános elismerést is. Ahogy azt már Szlovákiában megszokhattuk, a díjazottak névsora nem felelhet meg mindenkinek. Akadnak emberek, akik azonnal támadást indítanak az elismertek ellen. Így tesz az egyik álaktivista is a blogbejegyzésében. Csak azért, mert nem ők találták ki, vagy nincsenek a díjazottak között sem ők, sem a barátaik. Nem tartozom azok közé, akik mindent, amit az elődjük csinált, rossznak tartanak és eltörölnek. Csak annak vetek véget, amit kevésbé szerencsésnek vagy sikeresnek tarto

A környezetvédelmi miniszter díját nem törlöm el, sőt, ellenkezőleg. És erre nyomós okom van. Engedjenek meg pár adatot egy friss felmérésből: az emberek 41 %-a azt gondolja, hogy a környezetvédelemhez való aktív hozzáállást Szlovákiában nem ismeri el a társadalom. A megkérdezettek 29 %-ának az az érzése, hogy az ilyen magatartást inkább nevetségesnek tartják. A lakosság közel fele pedig meg van győződve arról, hogy a környezetvédelem csak az emberek szűk csoportját érintő kérdés.

Ha ezek a számok nem lennének elég riasztók, akkor is azt gondolnám, hogy a környezetvédelmet, mint olyat, intenzívebben kell sulykolni az emberekbe – a médián, a szociális hálókon és igen, a környezetvédelmi miniszter díján keresztül is. Éppen ezért tavaly szeptember óta azon dolgozunk a munkatársaimmal, hogy a széles nyilvánosság számára is attraktívvá tegyük az elismerést. Ha minden jól megy, és nem kell az örökké elégedetlenkedők  támadásaival foglalkozni, a következő évben már új feltételek alapján ítéljük oda a díjakat.

Bízom benne, hogy az új módszer megfelel majd a kormányzaton kívüli szervezeteknek és az aktivistáknak is. Próbáljunk 21. századi párbeszédet folytatni. A „jó aktivisták vs. rossz állami hivatalnokok” már elavult, múlt századi frázis. Ma már rosszul hangzik, és ami fontosabb, nem járul hozzá a környezet javításához. Ebben a tekintetben érthetetlen és ártalmas. Legalábbis az én szemszögemből biztosan.

Szerző: Solymos László  2017.06.08. 14:57 komment

süti beállítások módosítása